Jaqi és férje Kevin Clements megdáldva érezték magukat amikor világra jöttek az egészséges és gyönyörű ikreik 2010-ben; bár korábban történt mint számitották. Az ikrek Ava Marie és Leah Clementsnek van egy egyedülálló gyönyörűsége. Ma, profi modellekké váltak (sok az anyukájuknak köszöntheő). Szóval nézzük meg ezek a kimondottan szép ikrek hogy hóditották meg az internetet.
Egy Korai Érkezés
Jaqi és férje az ikrek érkezésére készülődtek. Az ikrek Ava Marie és Leah Rose 2010 Július 7-én születtek. Négy és fél héttel korábban a vártnál. De ahogy telt az idő, Jaqi elkezdte megérteni miért történt így.
"Négy és fél héttel korábban érkeztek de ismerve a személyiségűket teljesen logikus hogy korán érkeztek, bejelentés nélkül, készen állva bármivel szembenézni." mondta Jaqi.
Mindenki Elbűvölése Az Elejétől Fogva
Nem volt sokkal az ikrek születése után, hogy családtagok de idegenek is elkezdték észrevenni mennyire gyönyörűek az ikrek. Születéstől fogva, az ikrek természetes szépsége egyszerüen tagadhatatlan.
A sima bőrüknek,selymes hajuknak és szimmetrikus arcuknak köszönhetően, az ikrek átlagnál jobban néznek ki.
"Legyenek Modellek"
Ilyen gyönyörű gyerekekkel, nem nehéz elképzelni mennyisszer hallott Jaqi és férje egy bizonyos dicséretet újból és újból: "lehetnének modellek."
Jaqi szerint, ismeretlenek mindig egy dolgot emlegettek: "Azta, annyira gyönyörűek, igazán elgondolkodhatnál azon hogy, modellkedjenek." Úgy döntött nekifut.
Modellkedés Nyomàst Gyakorolt Jaqire
Miután olyan sok emberrel által rálett beszélve, hogy az ikreket modellkedésre vigye, Jaqi megcsinálta és a döntés meg is hozta a gyümölcsét miután csupán 6 hónaposan alá lettek ítatva egy Los Angelesi ügynökség által.
Azonban, több nyomást gyakorolt Jaqire, miután a 2 éves fiával is gondoskodnia kellett. Az első probálkozás nem is tartott 3 hónapnál tovább. "Nehéz volt eléggé így is kilépni az ajtón, így az akkori probálkozásom rövid éltű volt és úgy döntöttem, még nincs itt az ideje" mondta Jaqi.
Normális Életet Élve
Bár csábító ötletnek tünt eggyire fiatalon modellkedére íratni őket, nem volt a megfelelő döntés még akkor.
Jaqi úgy gondolta jó ötlet lenne együtt hozi az ikreket a társaikkal. Idővel a dolgok elkezdtek megváltozni.
Gyerekek Kivánságát Teljesíteni
Míg Jaqi a három gyerekét nevelte, a modellkedés ötlete lassan kezdett eltünni. Azonban az ikrek nem szerették volna még ezt elengedni.
Jaqi nem szerette volna a lányait egy olyan dologba erőltetni amit nem szerettek volna csinálni. Ennélfogva, megbizonyodott róla hogy a lányainak van beleszólása.
A Várakozás Elkezdődik
Jaqi tudta, hogy még nem tudja a lányokat megkérdezni mert még csecsemők voltak és túl fiatalok hogy maguk tudjanak dönteni.
Tehát, megvárta hogy az ártatlan és gyönyörű lányai döntsenek a megfelelő időben.
A Szerencsés Hetes
Jaqi sokat hisz a jelekben. Szerinte, a hetes a szerencse száma. Így több mint sima véletlen, hogy az ikrek 7/7-én születtek.
Ahogy az ikrek szülinapja közeledett, a tény hogy a lányai 7 évesek lettek, teljesen beinditotta Jaqi agyát.
Az Ötlet Bemutatása
Ahogy a lányok hét évesek lettek, kifejlett a saját személyiségük az évek során. Már most több tananyagon kivüli, tevékenységet folytattak mint a táncolás és úszás.
A szülinapjukon Jaqi az mondta , hogy "Megemlítettem a lányoknak , hogyha érdekli őket akkor talán a tánc és úszás órákon kivül talán kiprobálhatnák a modellkedést is."
És "Igen" Volt A Válasz
Jaqi szerint, az ikek igazán imádnak szerepelni mindenkinek. A szomszédokon át akár idegeneknek is nem zavarta őket a szereplés.
Jaqi mondta, "Nem voltam egyáltalán meglepődve amikor ellezdtek fel-alá ugrálni és alig várták a kezdést!" Az ikrek teljesen odáig voltak a modellkedésért.
Újból Kezdés
Jaqi szomszédja nemrég nyitott egy gyerek butikot és modelleket keresett akik reklámozzák majd az új bizniszét.
Ave és Leah röktön megkapták az állást. "Plusz, kellettek új fotók, ezért úgy gondoltam ha új ügynököt talalálok makd nekik, ez jó esély mindannyiunknak" álitotta Jaqi.
A Dolgok Lassú Vétele
Jaqi lassan vette a dolgokat az elején mert tudta a gyerekek még mindig fiatalok, és a sok ruha illetve smink rossz lehet a fejlődésüknek.
"Felkutattam a régi 10 éves Nikon kamerámat egy garázsban lévő dobozból, tettem kis göndöritést a lányok hajára, kis smink, és indultunk is a fényképezésre," mondta Jaqi.
Sok Polírozás Kellett
Bár Avenak és Leahnak nagyszerű kinézete volt, nem jelentette hogy természetesem tudták hogy kell modellkedni. Jaqi az első fényképezésen tanulta meg , hogy eggyes dolgok időbe telnek.
Jaqi emlékeztetett egy esetre amikor "Ave a kamerába nézett miközben Leah az eget bámulta... Leah véletlenül belebotlott Aveb, aki persze azt hitte direkt volt és lökött rajta eggyett."
Visszakerülés Egy Ügynökséghez
Jaqi izgatott volt de egyben aggodótt is a lányok ügynökhöz való visszakerülése miatt. Végülis, modellkeő ügynökséghez tértek vissza 6 év után.
" Még mindig volt egy maroknyi kapcsolatom ezért úgy döntöttem, itt kezdem el" mondta. "A meglepetésemre, majdnem az összestől visszahallottam, kérvén hogy egyeztessünk időpontot a lányok megismeréséhez." Bár kettő ügynökséggel is aláirták lassan elkezdődtek a gondok is. Olvass tovább hogy megtudj többet.
A Dupla Ügynökség Problémája
Jaqi több lehetőséget keresett az ikreinek és ezért gondolta,hogy képviselve lenni kettő ügynökség által jó ötlet.
Minden jól ment míg kapott egy telefonhívást az eggyik ügynökségtől. "Hello, szeretnénk szólni, hogy sikerült a lányoknak egy helyet biztosítani a Barbie meghallgatáson holnap," mondta az ügynök Jaqinek. Pánikolni kezdett mivel a lányok már voltak azon a meghallgatáson egy másik ügynökség által. Ahelyett hogy kitalálna valami mesét, Jaqi elmondta nekik az igazat és nem tartott sokáig a probléma megoldása.
Csatlakozás A Közösségi Médiához
Jaqi csinált egy Instagram fiókot a lányoknak hogy találjon egy rajongótábort és hogy portfólióként használjon.
A clementstwins nevű fiók - igen jól gondoltad - Júliusban lett megcsinálva. Az oldal elkzedtett felrobbani és 300,000 követőt gyüjtött össze kis idő alatt.
Az Instagram Követők Szerzésének Titka
Bár a lányok szépsége volt az Instagram sikerük eggyik fő titka, egy másik nagy ok az a egy Jaqi által használt taktika volt.
"Most, kicsit több mint öt hónappal később, a lányoknak 380,000 -nél is több követőjük van" kezdte mesélni. "Egy dolgot biztosan tudok , hogy MIND a képekről szól... úgyhogy ne legyen elég egy sima fényképész, csak azért mert kicsit spórolni szeretnél." Szeretnél Instagram követőket szerezni? Készits minőségi képeket!
2017 Az Ikreké Volt
Jaqinek volt egy érzése hogy 2017 lesz az évük és az volt. Az év kiváló volt az ikreknek és a családnak.
Elmagyarázta: "Azonkivül hogy a jelek nagy hívője vagyok és mindenki elmondta nekem hogy a 7 egy szerencsés szám, volt egy érzésem, hogy ez az év vidám és izgalmas lesz nekik."
Egy Tehetséges Család
Miközben Ave és Leah növelték a népszerűségület modellkedésell, a bátyjuk is megmutatta a tehetségeit a világnak.
Aláírta ő is unagyazokat az ügynökségeket mint a húgai. Modellkedésen kivül, pár reklámban is szerepelt.
Állás Ajánlatok
Nem tartott sokáig mindenkinek rájönnie, hogy az ikreknek megvolt a modellkedéshez a természetük.
Hat munkát kaptak csupán egy hét alatt. Talán a legtöbb kislányt ez elfárasztotta volna, de az ikrek mohón vállaltak mégtöbb munkát.
Tanulni Az Idővel
Jaqinek nem volt korábbi hozzáértése mielőtt belépett a modellkedő iparba és még mindig új hozzá. Azt mondja még mindig tanul és vannak magas és alacson pontok amiket mindenkinek figyelembe kell venni.
A blogján Jaqi megemlítette a legfontosabb dolgot amit eddig tanult az hogy "mielőtt megbízol valakiben hogy írányitson, bizonyodj meg róla, hogy tudod kivel fogsz együttdolgozni."
Mosollyal Szembenézni A Kihívsokkal
Jaqinek és az ikreinek, a modellkedés eggyik legnagyobb kihívása az a Los Angelesi dugó (ami mellesleg, az ötödik legrosszabb az országban).
Míg többször is a a Los Angelesi belvárosba kell menniük egy héten, az útjaik képesek 5 - 6 órás utakká válni.
Tanács Szerzése Másoktól
Jaqit nem zavarja a tanácsok elfogadása másoktól, de a legfontosabb neki a megfelelő tanács a megfelelő embertől.
Hisz a hallgatásra a benső hangra és komoly utánanézésben mielőtt valakivel dolgozna.
Negativizmus Figyelmen Kívül Hatása És Pozitív Maradás
Jaqinek kezelnie kell az összes negatív hozzászólást és visszajelzést ami felé és lányai felé irányul.
Bár tudja, hogy néha a legjobb figyelmen kivul hagyni a negativitást, nem midig olyan egyszerű.
Egy Komment Amit Folyamatosan Kapnak
"Szomorúnak tünnek" az eggyik leggyakoribb komment amit kapnak. Eggyesek még továbbmentek és egyenesen azt állitották, hogy a lányok belevannak ebbe kényszerítve.
Miután megkaptak hasonló ilyen kommenteket újból és újból, Jaqi azzal válaszolt, hogy eggyes fotózások több fegyelmet követelnek mint mások. És emberek, ha valaha is találkoztok az ikrekkel tudni fogjátok, hogy boldog és játékos lányok.
" Sminket viselnek?
Az egyik leggyakrabban feltett kérdés az, hogy a lányok sminkelnek-e vagy sem. Egyesek aggódnak, hogy ezek a lányok túl fiatalok ahhoz, hogy sminket viseljenek. A sminkeléssel kapcsolatos aggodalmakra válaszolva Jaqi tisztázza, hogy bár a lányok alkalmanként viselnek enyhe sminket a fotózásokhoz vagy eseményekhez, ezt ellenőrzött és az életkornak megfelelő módon teszik. Hangsúlyozza, hogy a sminkelésnek való kitettségük minimális, és tudatosan arra törekszenek, hogy a jólétüket és a modellvilágban szerzett, életkoruknak megfelelő tapasztalataikat előtérbe helyezzék. Jaqi elkötelezett az egyensúly fenntartása mellett, amely tiszteletben tartja a lányok természetes fejlődését, miközben eligazodik az iparág követelményei között.
Jaqi azonban tisztázta a megjegyzését, mondván: "A lányok szinte minden munkánál, amit az ügynökségükön keresztül foglalnak le, vagy minden professzionális fotózáson, amin részt vesznek, van egy felbérelt haj- és sminkmester a forgatáson. Miért? Mert így működik az iparág"
A Comment Jaqi Hates the Most
Jaqi és családja sok visszhangot kap a fiatal ikrek modellkarrierje miatt. Az egyik megjegyzés, amit Jaqi a legjobban utál: "Hadd legyenek lányok" A visszatetszések ellenére Jaqi szilárdan kitart amellett, hogy lányai modellkarrierje tudatos döntés, amelyet az ő jólétük és vágyaik figyelembevételével hoztak. Úgy tekint a modellkedésre, mint egy lehetőségre a lányok számára, hogy kifejezzék egyéniségüket, miközben a lánylét lényegét a maguk egyedi módján magukévá teszik. Jaqi továbbra is kitartóan törekszik arra, hogy a lányok iparági tapasztalatai összhangban legyenek valódi énjükkel és személyes fejlődésükkel.
Ez nagyon bosszantja Jaqit, mert szeretné, ha az emberek megértenék, hogy nem kényszerítik őket erre. Valójában az ikrek nagyon is szeretik, és legszívesebben így töltik az idejüket.
Többek, mint modellek
Bár úgy tűnik, hogy idejük nagy részét modellkedéssel töltik, a valóságban mégis átlagos kislányok. A modellvilág csillogó homlokzatán túl Jaqi gondoskodik arról, hogy lányai normális gyermekkort éljenek át, tele játszótérrel, iskolai tevékenységekkel és minőségi családi időtöltéssel. Az ikrek, bimbózó modellkarrierjük ellenére, élvezik az átlagos kislányok egyszerű örömeit, és egyensúlyt tartanak a reflektorfény és a hétköznapok között.
Fotózások közben hülyéskednek, szeretnek zenelistákat készíteni a kocsiban, és együtt játszanak.
A modellélet előnyei
Modellnek lenni azt jelenti, hogy az idő nagy részét utazással, időbeosztással és sminkeléssel töltik, de ez segített abban is, hogy a családjukat összehozza. Bár a modellkedés követelményei jelentős mennyiségű utazással, időbeosztással és sminkeléssel járnak, ez a tapasztalat akaratlanul is erősítette a családjukon belüli köteléket. A közös kalandok, kihívások és győzelmek a modellvilágban egyedülálló fonallá váltak, amely összeköti a családot, és olyan maradandó emlékeket teremt, amelyek túlmutatnak az iparág csillogásán és fényén.
Az ikrek és a család minden egyes utazáson valami újat tapasztaltak, és több időt töltenek együtt, mint a legtöbb család. És hé, új emberekkel is találkoznak, és új barátokat szereznek.
További előnyök
Az ikrek több időt töltenek a családjukkal, és hasonló érdeklődésű, velük egykorú gyerekekkel találkoznak. De ez még nem minden. A modellkedés nem csak azt tette lehetővé, hogy az ikrek összekapcsolódjanak a családjukkal, hanem ajtót nyitott a korukbeli, hasonló érdeklődésű gyerekekkel való tartalmas kapcsolatok előtt is. A divat csillogó világán túl ezek az interakciók értékes barátságokat és tapasztalatokat nyújtanak az ikreknek, amelyek hozzájárulnak általános fejlődésükhöz és kiegyensúlyozott személyiségükhöz.
A különböző cégek gyakran küldenek nekik új termékeket és ruhákat, amelyeket kipróbálhatnak, és az ikrek imádják kipróbálni őket a fotózásokon. Cserébe azzal segítik a cégeket, hogy a közösségi média fiókjaikon feldícsérik őket, vagy megjelölik őket a fotóikon.
Tippek az Instagram sikerének eléréséhez
Nem lehet Instagram-sikert elérni, és rövid idő alatt több mint 300 000 követőt szerezni anélkül, hogy bármilyen ismerettel rendelkeznél róla. Az Instagram-siker eléréséhez és több mint 300 000 követő felhalmozásához rövid időn belül stratégiai megközelítésre, következetes tartalomkészítésre és a közösségi média dinamikájának megértésére van szükség. Jaqi ügyes navigálása a platformon nem csak az ikrek báját tükrözi, hanem a tudását és elkötelezettségét is a pozitív és elkötelezett online közösség ápolása iránt.
Jaqi megoszt néhány tippet. Ne feledjük, hogy ő maga nagyon kevés ismerettel rendelkezett a közösségi médiáról. De most már van néhány személyes titka, amit megoszthat. Olvass tovább, hogy megtudd, mik az ő személyes titkai az Instagram rajongótábor növeléséhez.
Soha ne tegye túl a postát
Jaqi erősen ajánlja a mértékletességet, amikor a közösségi médiában való posztolásról van szó. Neki is igaza van. Jaqi hangsúlyozza a mértékletesség fontosságát a közösségi médiás posztolásban, kiemelve, hogy a minőség és a hitelesség többet számít, mint a mennyiség. A tartalommegosztás során a megfontolt és céltudatos megközelítést támogatja, biztosítva, hogy minden egyes poszt az ikrek valódi tapasztalatait tükrözze, és pozitívan járuljon hozzá az online jelenlétükhöz.
Az emberek megunhatják a fiókodat, vagy elfelejthetik, ha túl sok posztot teszel közzé. Végül nem fognak követni téged, mert mindenhol ott vagy az idővonalukon.
Soha ne hanyagolja el a hashtageket
A hashtagek okos használata a másik ok az ikrek Instagram-fiókjának sikere mögött. Jaqi a hashtagek stratégiai használata túlmutat a puszta népszerűségen; virtuális útitervként működik, amely az érdeklődő követőket az ikrek útjának egyes aspektusaihoz vezeti. Azáltal, hogy a hashtageket úgy szabja meg, hogy kiemelje az ikrek különböző tevékenységeit, érdeklődési körét és mérföldköveit, Jaqi biztosítja, hogy a tartalom a legkülönfélébb közönséghez szóljon. A jól kidolgozott hashtag-stratégia nemcsak az ikrek online jelenlétét erősíti, hanem a hasonló érdeklődésű és szenvedélyű követők körében is erősíti a közösség érzését.
Felfedezte a képletet, hogy hasonló hashtageket használ, mint más korabeli modellek.
A címkék nagyon fontosak
Jaqi szerint a címkék is döntő szerepet játszottak a lányok Instagram-fiókjának sikerében. Jaqi hangsúlyozza, hogy a címkék stratégiai használata volt a titkos fegyver a lányok Instagram-fiókjának sikerének felerősítésében. A neves márkák, influencer kollégák és releváns fiókok megjelölésével Jaqi nemcsak a fiók láthatóságát növelte, hanem értékes kapcsolatokat is kialakított a közösségi médián belül, hozzájárulva ezzel az ikrek növekvő befolyásához és hálózatához.
A címkék nemcsak abban segítenek, hogy megmutassák a sminkes művészek, fotósok, tervezők és mások megbecsülését, hanem az Instagram-fiókjukat is megmutatják a keresési eredményekben, amikor az emberek az adott embereket keresik.
Hogyan kövessük a megfelelő embereket
Nem követhetsz véletlenszerű embereket abban a reményben, hogy ők is követnek téged. Jaqi csak azokat az oldalakat követte, amelyekről tudta, hogy nagy valószínűséggel követik az ikrek fiókját. Jaqi stratégiai megközelítése kiterjed a követők bevonására is, ahol elkerüli a véletlenszerű követést a kölcsönös követés reményében. Aprólékosan kiválasztja és követi azokat az oldalakat, amelyek illeszkednek az ikrek érdeklődési köréhez és célközönségéhez, így biztosítva egy tartalmasabb és elkötelezettebb közösséget az Instagram-fiókjuk körül. Ez a célzott megközelítés nemcsak a valódi kapcsolatokat segíti elő, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy mind az ikrek, mind a követőik számára hitelesebb és élvezetesebb legyen az online élmény.
Jaqi követte az összes többi gyerekmodellt, fotóst, gyerekboltot és egyebeket.
A megjegyzések sokat számítanak
Jaqi egy másik módja a lányok fiókjának népszerűségének növelésének az volt, hogy a lehető legjobban kihasználta a kommentszekciót. Jaqi stratégiailag kihasználta a kommentszekciót, mint dinamikus eszközt, hogy növelje a lányok fiókjának népszerűségét. A követőkkel való kapcsolattartás, az átgondolt válaszadás és a viták elősegítése nemcsak a közösség érzését teremtette meg, hanem az ikrek fokozott interakcióját és láthatóságát is ösztönözte. A kommentszekció interaktív térré alakításával Jaqi javította az általános felhasználói élményt, és megszilárdította az ikrek elkötelezett és támogató követői bázisát.
Gyakran kommentálta más modellek, fotósok és egyéb fiókok fotóit. Ez segít a kapcsolatok kialakításában és a másokkal való megismerkedésben
A működő trendek követése
Jaqi rájött, hogy vannak bizonyos képek, amelyeket a nagyközönség jobban értékel, mint másokat. A közönség reakcióit alaposan elemezve Jaqi felfedezte, hogy bizonyos típusú képek nagyobb visszhangot keltenek a nagyközönség körében. Legyen szó őszinte pillanatok megörökítéséről, kulisszák mögötti pillantások megosztásáról vagy az ikrek fejlődő személyiségének bemutatásáról, ezek a preferált képek kulcsfontosságú összetevőivé váltak a követők érdeklődésének és lelkesedésének fenntartásában. Jaqi azon képessége, hogy a közönség preferenciái alapján adaptálja és kurátorkodjon a tartalmakat, kulcsfontosságú szerepet játszott a lányok Instagram-sikerének fenntartásában.
Észrevette, hogy az ikrekről készült képek nagyobb figyelmet kapnak, amelyeken hasonlóbbak a vonásaik. Ez segített az emberek figyelmének felkeltésében.
A ruhák is felhívják az emberek figyelmét
Nemcsak a lányok külseje és a szimpátia segítette őket abban, hogy felkeltsék az emberek figyelmét, hanem a csodálatos ruháik is. Az ikrek képessége, hogy megragadják az emberek figyelmét, túlmutatott a kinézetükön és a hasonlóságukon; fantasztikus öltözékük is jelentős szerepet játszott. Jaqi átgondoltan válogatott stílusos és korhű ruhakölteményekkel nemcsak a lányok divatérzékét mutatta meg, hanem egy réteg egyediséget is adott az Instagram-jelenlétükhöz. Ezek a divatos választások az ikrek online személyiségének meghatározó aspektusává váltak, hozzájárulva általános bájukhoz és bevonzva a divatértő közönséget.
Annak érdekében, hogy lányainak tökéletes ruházatot biztosítson, Jaqi úgy döntött, hogy kölcsönkér ruhákat a szomszédjától, akinek saját gyermekbutikja volt. Ez mind Jaqi, mind a szomszédasszony számára bevált, mivel mindketten azt kapták, amit akartak.
Az őszinteség a siker kulcsa
Mivel Clementsék még újak voltak ezen a területen, minden nap rengeteg új dolgot tanultak. Az egyik dolog, amit megtanultak, hogy a siker kulcsa az őszinteség megmaradása. Mivel a Clements újak voltak a szakmában, minden nap rengeteg tudást fedeztek fel, és az egyik legfontosabb lecke, amelyet átvettek, az őszinteség jelentősége volt az útjukon. Rájöttek, hogy a hitelesség nemcsak a közönségükkel való valódi kapcsolatot segíti elő, hanem megalapozza a tartós sikert is a modellkedés dinamikus világában.
Megértették, hogy akár ügynökségnek, akár fotósnak, akár más modelleknek dolgoznak, ha igazak maradnak, és elmondják, ami a szívükön viselik, sok félreértést eloszlatnak. Az őszinteség mindig a legjobb politika, és ők ehhez tartják magukat.
Ez teljesen az ő döntésük
Jaqi és férje valóban törődnek a gyermekeikkel. Éppen ezért családi megállapodásra jutottak, miszerint a lányok és az idősebb testvérük csak akkor maradnak a modellszakmában, ha akarnak. Ha nem, akkor ez kizárólag az ő döntésük. Jaqi és férje a gyermekeik jólétét helyezi előtérbe, ami olyan családi megállapodáshoz vezetett, amely az ikreket és az idősebb testvérüket is felhatalmazza a modellkedésben. A döntés, hogy a modellszakmában maradnak-e, teljes mértékben a gyerekek belátásán múlik, ami hangsúlyozza Jaqi elkötelezettségét az autonómia tiszteletben tartása és a boldogságuk biztosítása iránt, bármilyen utat is választanak.
Szüleik örömmel támogatják gyermekeiket modellkarrierjükben. Ők csak boldognak akarják látni a gyerekeiket, és mindig támogatják őket.
Sok barátjuk van
Jaqi anyuka szerint a modellkarrier egyik előnye, hogy a lányok sok barátra tesznek szert a modellkedés során. Jaqi kiemeli a modellkarrier pozitívumát, megjegyezve, hogy a lányok ennek köszönhetően számos barátra tettek szert az útjuk során. Az útközben kialakult barátságok nemcsak a lányok szociális fejlődéséhez járulnak hozzá, hanem támogató hálózatot is teremtenek a modellkedés versenyző világában.
Azt írja a blogjában, hogy: "[Ők] 10 percig találkoznak egy új "barátjukkal" egy meghallgatáson vagy egy forgatáson, és máris megkérdezik tőlem, hogy ez az új barát lehet-e az unokatestvérük, mert egy egyszerű barátság nem fejezi ki eléggé azt a szeretetet, amit az új barátjuk iránt éreznek.""
Az ipar nem olcsó
Jaqi tisztázni akarta mindenki számára, hogy csak azért, mert az ikrek rengeteg modellmunkát kapnak, még nem jelenti azt, hogy a család hirtelen meggazdagodott. Valójában a családnak sokba kerül a fotózások, a benzin, az étel és egyéb kiadások miatt, hogy lépést tudjon tartani ezzel a munkával. Jaqi igyekszik tisztázni, hogy annak ellenére, hogy az ikrek sikeresen kapnak modellmunkákat, ez nem eredményezte azt, hogy a család hirtelen gazdag lett. A valóságban a modellkarrier a maga költségeivel jár, beleértve a fotózások, az utazás, az étkezés és más szükséges dolgok költségeit, ami anyagi terhet ró a családra, mivel igyekeznek támogatni az ikreket a törekvéseikben.
Azt írja a blogjában, hogy: "De azt hiszem, ha az egészet perspektívába helyezzük, a pénz, amit mi, szülők most adunk ki... lehetővé teszi számukra, hogy a saját pénzüket megkeressék, amit a jövőben főiskolára, autóra vagy házra fordíthatnak"
Legyen óvatos, hogy kiben bízik
Jaqi azt írja a blogján, hogy: "Ez volt messze az egyik legstresszesebb, legfelkavaróbb, legelborultabb és legnagyobb lecke, amit eddig ebben az iparágban tanultam." Blogjában Jaqi őszintén kifejti: "Ez messze az egyik legstresszesebb, legfelkavaróbb, legelképesztőbb és legnagyobb lecke volt, amit eddig ebben az iparágban tanultam" Átláthatósága aláhúzza a modellszakmában rejlő kihívásokat és összetettséget, és valós és szűretlen bepillantást enged a tapasztalataiba, ahogyan egy anyaként navigál ezen az egyedülálló terepen a gyermekeivel.
Valójában arra utal, hogy mindenkinek, aki ebbe az iparágba kíván belépni, körültekintően kell eljárnia az ügynök, ügynökség vagy más szakember kiválasztásakor. Erősen ajánlja, hogy az illetővel kapcsolatos némi kutatás után válasszon.
Ez családi vonás
Ha megnézzük az Ikrek szüleit és idősebb testvérüket, láthatjuk, miért olyan gyönyörűek. Az ikrek és idősebb testvérük magával ragadó szépsége kétségtelenül a szüleiktől örökölt lenyűgöző géneknek köszönhető. A családi dinamikát vizsgálva megfigyelhetjük, hogy ezek a természetes tulajdonságok harmonikusan összeadódnak, és egy vizuálisan lenyűgöző és összetartó családi egységet alkotnak. A genetika és a családi szeretet egyedülálló kombinációja hozzájárul ahhoz a figyelemre méltó esztétikai vonzerőhöz, amely a Clements családot jellemzi.
Bár Jaqi a lányaival együtt modellkedik, úgy tűnik, hogy az apának is jó modellkarrierje lehet.
Minden alkalommal egy új kaland
Egyesek azt hiszik, hogy az ikreket erre a pályára kényszerítik, de ez távol áll az igazságtól. A valóságban valójában szeretik, amit csinálnak, és a modellkedés egy kaland számukra. Az a tévhit, hogy az ikreket kényszerítik a modellkarrierjükre, messze áll az igazságtól. Az ilyen hiedelmekkel ellentétben a valóság az, hogy valóban élvezik, amit csinálnak, és számukra a modellkedés nem feladat, hanem izgalmas kaland. Lelkesedésük és az iparág iránti őszinte érdeklődésük eloszlatja a kényszer minden elképzelését, kiemelve aktív részvételüket és örömüket a modellkedésben.
"Szeretik az új kalandokat, amikre minden héten elmegyünk, sosem tudva, hogy hová jutunk, de alig várják az új élményeket" - írja Jaqi a blogján.
Tökéletes kötődésük van az anyjukkal
Mivel Jaqi a lányai menedzsere, nem meglepő, hogy sok időt kell együtt tölteniük. Ez minden bizonnyal hozzájárult a nagyszerű anya-lánya kötelék kialakulásához. Mivel Jaqi a lányai menedzsere, természetesen jelentős mennyiségű időt tölt velük. Ez a szoros munkakapcsolat nem csak a szakmai törekvéseiket könnyítette meg, hanem az anya-lánya köteléket is erősítette, dinamikus és támogató kapcsolatot teremtve közöttük.
"Szeretnek időt tölteni az autóban egymással és velem... egy kis csajos időt együtt tölteni" - írja Jaqi a blogján.
Bátran vállalva
A fő kritika Jaqi felé irányul, és gyakran találja magát igazán negatív, bántó megjegyzések címzettjeként. Jaqi azonban nem sokat törődik a negatív megjegyzésekkel. Bár a fő kritika Jaqi felé irányul, és gyakran szembesül a negatív és bántó megjegyzésekkel, ő mégis rugalmasan viselkedik, és úgy dönt, hogy nem foglalkozik a negatívumokkal. Az, hogy Jaqi képes elhárítani a kritikát, azt tükrözi, hogy a lányai útjának pozitív aspektusaira összpontosít, és hogy eltökélten igyekszik kegyelemmel kezelni a kihívásokat.
"Határozottan nem adok fényt a negatív megjegyzéseknek, mert magam is tudom, hogy nem igazak, és igazából csak ez számít" - válaszolta Jaqi a blogján egy kommentelőnek.
Jaqi megoldást kínál a negatív kommentekre
Bár Jaqi figyelmen kívül hagyja az őt érő negatív megjegyzéseket, ez nem jelenti azt, hogy azok nem érkeznek. Így hát van rá egy megoldása: üdvözli őket! Bár Jaqi úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja a negatív megjegyzéseket, a zápor nem szűnik meg, ami arra készteti, hogy egyedi megközelítést alkalmazzon: üdvözli őket. Jaqi kritikára adott nyitott válasza tükrözi rugalmasságát és hajlandóságát arra, hogy a kihívásokat a párbeszéd és a megértés lehetőségévé alakítsa.
Jaqi azt írja: "Szívesen látom az embereket, hogy hozzászóljanak... jó vagy rossz. Nem tervezem, hogy bárki hozzászólását törölni fogom, még akkor sem, ha az negatívan irányul rám, mert mindenkinek joga van kifejezni az érzéseit."
Megéri felemelni a szavakat
Ha a modellszakmában dolgozol, hajlamos vagy félteni a pozíciódat, amikor fel akarsz szólalni. Jaqi kénytelen volt válaszolni az egyik hozzászólónak, akinek gyerekei vannak az iparágban, és először félt megszólalni. A versengő modellszakmában gyakran félnek attól, hogy a véleménynyilvánítással veszélyeztetik a pozíciójukat. Jaqi a kezdeti tétovázás ellenére megtalálta a bátorságot, hogy válaszoljon egy olyan kommentelőnek, akinek gyerekei vannak az iparágban, és felismerte a nyílt kommunikáció és a szülőkkel való tapasztalatcsere fontosságát
Azt írja: "Nem akarok semmi olyat tenni vagy mondani, ami veszélyeztetné a gyerekeim életét, de ugyanakkor elég volt. Ha meg tudom akadályozni, hogy mások is átéljék azt, amin mi keresztülmentünk, akkor megéri a harcot!"
Előre tekintve
Egyelőre az ikrek nem mutatják jelét annak, hogy felhagynának a modellszakmával. Még mindig az általános iskolában vannak, és úgy tűnik, hogy a modellkedést jóval a középiskolás éveik alatt is folytatni fogják. Egyelőre az ikrek nem mutatják jelét annak, hogy abbahagynák a modellkedést. Még mindig az általános iskolában vannak, és úgy tűnik, hogy folytatni fogják a modellkedést jóval a középiskolás éveik alatt, és elfogadják az ezzel járó lehetőségeket és tapasztalatokat.
Az ikrek nagyon élvezik, amit csinálnak, és ki tudja, talán egy nap még színészként is láthatod őket.
Több mint 1,3 millió követő
Tekintve, hogy az ikrek még nagyon fiatalok, igazán lenyűgöző, hogy több mint 1,3 millió feliratkozóval rendelkeznek az Instagramon. Ez a figyelemre méltó online követés nemcsak az ikrek széles körű vonzerejét tükrözi, hanem azt is hangsúlyozza, hogy egyre nagyobb befolyással bírnak a közösségi média világában. Zsenge koruk ellenére Ava Marie és Leah Rose digitális influenszerekké váltak, akik egyedülálló bájukkal és magával ragadó tartalmaikkal hatalmas közönséget ejtenek rabul. Népszerűségük a modellkedésük magával ragadó jellegének és a valódi kapcsolatnak a bizonysága, amelyet a világ minden tájáról érkező követőikkel alakítottak ki.
Nagyon fiatalok, és nagy jövő áll előttük. Így nem lesz nagy meglepetés, ha egy nap ők lesznek az Instagram két legtöbbet követett nője.
Egy hihetetlen portfólió
Ahogy a lányok kicsit idősebbek, egyre keresettebbek a divatlapok és a ruhamárkák körében. Ahogy a lányok egyre érettebbé válnak, egyre nagyobb keresletet jelentenek a divatkiadványok és a ruházati márkák körében. Ez a fokozott érdeklődés Ava Marie és Leah Rose fejlődő sokoldalúságáról és piacképességéről tanúskodik, ami keresett figurákká teszi őket a divatipar egyre bővülő birodalmában. Útjukat, amelyet a fiatalos báj és a fejlődő egyéniség zökkenőmentes keveredése jellemez, továbbra is magával ragadja az iparág érdekelt feleinek és követőinek figyelmét és csodálatát.
Igazán szilárd portfólióval rendelkeznek, mivel a legjobb fotósok közül néhányan készítették a fotóikat. Ez biztosan segít nekik abban, hogy a jövőben még nagyobb modellmunkákat kapjanak.
Első év mint professzionális modellek
A lányok hétéves korukban lettek profi modellek, és az első évük profi modellként igazán izgalmas volt az ikrek és családjuk számára. Karrierjük a legjobb módon indult be, amikor a Daily Mail cikket írt a lányokról. Az, hogy hétévesen profi modellek lettek, felemelő mérföldkövet jelentett a lányok számára, és a profi modellszakmában töltött első évük hatalmas izgalmakat hozott az ikreknek és családjuknak egyaránt. Karrierjük beindulása új csúcsra ért, amikor a Daily Mail cikket közölt a lányokról, ami jelentős lökést adott ismertségüknek és elismertségüknek.
"Ekkoriban a DailyMail.com megjelentetett róluk egy cikket" - mondta Jaqi. Ez 2017 decemberében volt. "Ez az elmúlt év nagyon szórakoztató és izgalmas volt Ava és Leah számára."
Egy csodálatos élet
Jaqi elmagyarázta, milyen érzés profi modellnek lenni: "legyen szó privát vásárlási élményekről, a világ minden tájáról származó márkák által ajándékba kapott árucikkekről vagy a rajongókkal való fotózkodásról, a lányoknak eddig elképesztő élményben volt részük" Jaqi kifejtette, milyen élmény profi modellnek lenni: "Legyen szó privát vásárlási élményekről, a márkáktól világszerte ajándékba kapott árucikkekről vagy a rajongókkal való fotózkodásról, a lányoknak eddig elképesztő élmény volt" Ez a betekintés bepillantást enged abba, hogy milyen izgalmas és változatos lehetőségek várnak rájuk a profi modellkedés során.
Az ikrek olyasmit követnek, amit nagyon szeretnek, és nagyon szerencsések, hogy az édesanyjuk mindig ott van, hogy vezesse őket. Nagyszerű jövőt kívánunk az ikreknek és családjának.
f